Erkölcstanhoz segédirodalmak
Aki szeretné átnézni amit órán mutattam megyei értéktárba került dolgokat, illetve egy általam összeállított összefoglalást a jászokról , kunokról, azt itt meg tudja nézni.
A képeket nem jeleníti meg, ezeket megpróbálom majd feltenni külön.
Néprajzi
tájak és csoportok az Alföldön 1.rész
Mivel mi
jelenleg és az őseink is itt éltek, erről a tájról van legtöbb generációról
generációra öröklődött tudásunk, ismeretünk, hagyományunk és szokásaink. Ebben
a részben olyan érdekességeket is összeszedtem nektek, amit a tankönyvekben nem
részleteznek, de ha megkérdezitek nagyszüleiteket ők jó szívvel fognak
emlékezni, és örülnek, hogy ez a tudás nem vész el.
Rövid
történelmi áttekintés:
Amikor honfoglaló
őseink 896-ban a Kárpát-medencébe
jöttek, sok népet, népcsoportot találtak itt. Az alföldi tájon szétszórva
telepedtek le először, majd folyamatosan a távolabbi tájakat is benépesítették.
Az ország
nyugati határa a mai Ausztria
belsejében lévő Enns folyóig tartott. Ennek felső része németül Ober-Enns ha
kiáradt, hatalmassá, szinte tengerré duzzadt. Ennek félrehallása maradt meg a
népmeséinkben, Óperenciás- tengeren túl
, vagyis a korabeli magyar határon túli terület. Az Üveghegy elnevezést pedig
az Alpok jeges hegycsúcsairól eredeztetik.
Békében éltek az talált szláv népekkel,
avarokkal, korai kunokkal, és más türk vagy ázsiai népekkel, akik beolvadtak a
magyarok közé. Más elmélet szerint az itt élő avarok már a 600-700-as években
ideérkező magyarok voltak, a honfoglalók rokonaikra találtak bennük, egy
nyelvet beszéltek.
Az alföldi síkság kiváló termőtalaj volt,
egész Európa legjobb minőségű kenyérgabonáit itt lehetett
termeszteni. A folyók és erdők bővelkedtek halakban és vadállatokban. Más népek
is szerették volna megszerezni maguknak ezt a területet, ezért a középkor
évszázadaiban többször is háborúk dúltak itt, és más népek foglaltak el
területet belőle. Néhány jelentősebb ilyen esemény, melyről majd történelemből
részletesen fogtok tanulni.
1240-41. Tatárjárás
A belső ázsiai mongol-tatárok dúlták fel az itt élő magyarok földjeit, házait.
Sok falu teljesen elnéptelenedett. Lakóit megölték, rabszolgának elhurcolták,
vagy elmenekültek. Sok magyar Felföldre költözött előlük. Az akkori király, IV.Béla az elnéptelenedett alföldi
területekre, Ázsiából érkező népeket
telepített. (ők is menekültek más népek támadása elől)
Az 1400-as
években a törökök támadtak. Emlékeztek alsóban volt olvasmány Mátyás
király apjának, Hunyadi Jánosnak a Nándorfehérvári győzelméről a török ellen
vívott csatában. De a következő másfél évszázadban a törökök mégis elfoglalták
hazánk középső területeit, az Alföld nagy részén élőket leigázták, házaikat
elpusztították, elüldözték az embereket, aki mégis maradt azt súlyos adókkal és
rabszolgamunkával gyötörték.
A mi megyénk
nevében is őrzi az itt letelepedett népcsoportokat. Jász-Nagykun-Szolnok megye,
néhány éve indítottak programsorozatot a megye múzeumai, Jászkun kapitányok
nyomában címmel. Itt olvashattok erről bővebben: http://www.jaszkunkapitanyoknyomaban.hu/site/index.php?f=61&p=362
kunok: A kun ázsiai nép, mely több hullámban érkezett hazánk
területére. A kunok nomád életmódot folytattak, jurtákban laktak,
állattenyésztéssel, és ahol megtelepedtek ott földműveléssel foglalkoztak.
Többször összetűzésbe kerültek az Alföldön földművelő magyarokkal. Az uralkodó
a tatárok és később a törökök elleni harcban katonáskodásra kérte őket, mert
ismerték az ellenfél harcmodorát, cserébe kiváltságokat kaptak, hogy az Alföldi
területeken éljenek.
A kunok nemzetségek szerint telepedtek le,
saját „vezetőik és törvényeik voltak” . A kunok nemzetségei a Duna–Tisza közén,
Fejér megye dunántúli részén a Mezőföldön, a Tisza és Körös között, a
Körös–Maros közén és a Temesközben telepedtek meg. Szálláshelyeik puszták és „székek” voltak. A
székek élén a kapitányok álltak, ők leggazdagabb nemzetségfők közül kerültek
ki.
A kunok
területei folyamatosan zsugorodtak, főleg a Duna-Tisza között, innen a
Kiskunság elnevezés.
A keresztény magyarokkal szemben, sokáig
pogányok maradtak, a reformáció idején váltak kereszténnyé, és a református
vallást vették fel.
A háborúk alatt
sok kun elvándorolt, például hajdúk
lettek. A hajdúk eredetileg fegyveres marhapásztorok
voltak, akik feladata a csorda őrzése, és Nyugat- Európai vásárokba való
kísérete majd eladása volt. Létrejöttek a hajdúvárosok, melyek
ma is jellegzetesek mértani, logikai elrendezésük miatt. Azt a régiót, ahol a
hajdúvárosok létrejöttek, Hajdúságnak nevezik.
A mai Hajdú-Bihar megye egyik részén találjuk.
A kunok egy
része a Honfoglalásnál korábban érkezhetett a Kárpát –medencébe és őket tartják
a palócok őseinek. A palócok az Északi-középhegység és a Felföld egyes tájain
telepedtek le, melyet Palócföldnek neveznek.
Kun nyelv
A kunok szinte
teljes mértékben beilleszkedtek a magyarok közé. Korábbi elitjük tagjai magyar
nemessé váltak, de nyelvük még fennmaradt, a betelepülés után 400 évvel is
sokan beszélték, amit alátámaszt az a tény, hogy a reformáció megjelenése után
a Miatyánkot az ő nyelvükre is lefordították. A kun Miatyánk az egyetlen fentmaradt nyelvemlék. A kunok nyelve török kipcsak nyelvek közé
tartozott, de az utolsók, akik még beszélték az 1770-es években meghaltak.
Velük együtt a kun nyelv is holt nyelvvé
vált.
Kézimunka
A Kunhímzés Nagykunságban készített
szabadrajzú és szálánvarrott kisszámú párnavéghímzés elnevezése. Ezek a
fennmaradt hímzések a legrégebbi magyar népi kézimunkák. A kézimunkák a maguk
termesztette kender fonalából házilag szőtt nyersvászonra készültek. A
hímzőfonalat szintén maguk készítették, a rackajuh
gyapjúszálából fonták. Egészen sajátosak azonban a szabadrajzú lapos- és
hamis laposöltéses munkák. Fő motívumai virágminta, melyek a középső mintához
képest a két oldal egymás tükörképei. A színek végtelen finom átmenettel,
szinte tűfestésszerűen követik egymást. Ezt a finom átmenetet úgy érték el,
hogy a növényi anyagokkal otthon festett himzőfonalakat egyre sűrűbb festékbe
egyre hosszabb ideig mártották be. A
kunsági hímzés fő színei: a rózsaszíntől a vörösön át a barnáig terjedő
árnyalatok, de használták a kék árnyalatait, a zöldet és a feketét is. A nagykunsági parasztszoba (a
tisztaszoba) legfőbb ékessége volt a magasra vetett ágy, a terítőn felül
rakott csodaszép párnákkal.
Kun viselet
A kunsági
ásatások során előkerült középkori kun leletek jellegzetes női viseleti darabja
a párta volt. A házas nők fejét pedig főkötő (fíkötő) fedte. Sajnos kevés
eredeti darab maradt ránk, mert ebben temették el az asszonyokat. A bronzból való hajtűk azt mutatják, hogy az asszonyok (de még a férfiak is) fonva
viselték a hajukat. Az Alföldön - de országszerte jellemző
volt, - hogy hosszú hajat viseltek a férfiak még a XX. század elején is. A férfihaj fonása minden kétséget
kizáróan keleti hozadéka kultúránknak.
Korai ábrázolások is vannak róla, a Képes Krónika 21. lapján, "A magyarok
bejövetele Pannóniába" jelenet egyik háttal álló alakján látható a fonott
hajviselet. A kunok vándorlási területein talált, különböző korokból származó
sírszobrok - kamennaja baba - ugyancsak varkocsba font hajjal örökítette meg az
elhunytat. A
középkori kun női viselet dísztelenebbnek tűnik, mint a férfiaké. A hajadon nők fejükön pártát hordtak,
házas nők fíkötőt, a férfiak kunsüveget.
A kunsüveg, vagy túri süveg
a XVI-XVIII. században elterjedt viselet volt az Alföldön. A kunok gyász színe
a sötétkék volt.
Csukás István
Azt mondják róla, így néz ki egy kun ember.
Karcagi
Ferdinánd és a kun-perec
jászok: A kunoknak alávetett, katonáskodással
és egyéb szolgáltatásokkal tartozó segédnép volt a jász, s mint az alán népek
általában, nem nomád állattartó életmódot folytattak, hanem elsősorban földművelõk
voltak. Bõrük színe az átlag európainál
kissé sötétebb. A Jászság a török uralom alatt rendkívül sokat
szenvedett, de nem néptelenedett el. Amikor a török világ után az Alföld
újranépesítése megindult, sok helyre jászokat telepítettek. A Jászság a Zagyva folyó mentén található. A
jászok többsége a Duna–Tisza közén, a Kiskunságban telepedett le. A Kiskunság
katolikus vallású lakossága nagyobb részben jász eredetű. A jász települések
közül is csak Jászkisér lakosainak többsége református. A többi jász római katolikus vallású. Településeik
központja Jászberény.
10 tény a jászokról
1. A jászok egy indoiráni nyelvű nép, nevük a Belső-Ázsiában élt,
kelet-iráni nyelvű ásziktól ered, rokonaik pedig a kaukázusi Oszétiában élő
oszétok.
2. Hajdanán a jászok voltak Európa legdrágább katonái: a Római Birodalom
egyes provinciáinak határait és Bizáncot is ők védték.
3. A jászok ősei Magyarországra a 13. század folyamán a kunokkal együtt,
több hullámban jutottak el és telepedtek meg, 1239 tavaszán IV. Béla király
(1235-1270) a vármegyéktől független koronabirtokokra telepítette őket.
4. A hatalmas állatsereglettel rendelkező nomádok számára ideális
szálláshelyet jelentett a szinte lakatlan Alföld, viszont sok gonddal járt
beilleszkedésük a keresztény magyarság soraiba.
5. A jászok - a székelyekhez vagy a szászokhoz hasonlóan - székekbe
szerveződtek, amelyek ugyanazt a szerepet töltötték be, mint a vármegyék. A
jászok kapitányokat választottak, legfőbb bírájuk pedig a nádor volt.
6. A magyarországi jász etnikai csoport máig egyetlen nyelvemléke az
1957-ben felfedezett, 1422-ből származó kétnyelvű, jász-latin szójegyzék, amely
mintegy 40 névszót, köszöntési formulát és birtokos névmást tartalmaz.
7. Miután a törököt kiűzték Magyarországról, I. Lipót (1657-1705) eladta
a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Ebbe a jászok nem
nyugodtak bele, ezért úgy döntöttek, hogy szabadságukat saját pénzükön
vásárolják vissza.
8. Mária Terézia királynő (1740-1780) 1745. május 6-án írta alá a
jászkunok 1702-ben elveszített kiváltságainak visszaadásáról (redemptio vagy
redemció) szóló okmányt.
9. A jászok jelképének tartott, letelepedésük óta őrzött Lehel kürtje a
Szent Korona mellett az egyetlen méltóságjelvényként tisztelt tárgy hazánkban.
10. A jászok első világtalálkozóját 1995-ben, Jászberényben tartották a
jászkun kerület önmegváltása 250. évfordulója alkalmából. Ezt követően
született meg Gaál Áron költő tollából a jászok himnusza is.
Lehel kürtje
A Jász Múzeum féltett kincse a jászkürt, melyet a Lehel monda
terjedése kapcsán a XVII. századtól már Lehel kürtjeként tartanak számon. Lehel
méltóságjelvényként szolgáló legendás kürtje a vezér fogságába esése után
valószínűleg idegen kézre került. Évszázadokon át több kürtöt is összefüggésbe
hoztak vele. A 16. századig csak jászok kürtje néven tartották számon, s máig
nincs bizonyíték arra, hogy a jászberényi kürt Lehel vezéré lett volna.
A tudományos kutatás jelenlegi álláspontja szerint a 43 cm hosszú,
elefántagyarból, díszesen faragott kürt a XII. században Kijevben készült.
Feltehetően olyan műhelyben, ahol a mesterek jól ismerték a bizánci
díszítőművészet stílusjegyeit, de azokat a helyi igényekhez igazítva
alkalmazták. A díszes kürt valószínűleg az orosz-jász (alán) kapcsolatok révén
került valamelyik jász vezérhez, s így azt a Magyarország területére költöző
jászok magukkal hozták.
A Jászkürt, mint a jászok legbecsesebb ereklyéje, egyben a
jászkapitányok méltóságjelvénye is volt. Ünnepi alkalmakkor oldalukon vagy
vállukon viselték, mint hatalmuk jelképét. A jászok jeles alkalmakkor a
Jászkürtből itatták meg kedves vendégeiket. A Jászkürt, mint a Jászság és a
jászok összetartozásának legfőbb jelképe a pecséteken, a települések címerein
és zászlóin is megjelent, de rákerült számos oklevélre és használati tárgyra
is.
A kürt hangszerként való említése már a történeti munkákban is előfordul.
Sokáig az a mendemonda járta, hogy Lehel vezér volt az, aki utoljára megfújta,
s nincsen emberfia, aki hangot tudna kicsalni belőle.
A kürt a XVII-XVIII. században még a jászberényi Nagytemplom falán függött, a
XIX. század elejétől azonban a Városházán tartották, 1874-ben pedig a város
által alapított Jász Múzeum gondjaira bízták. Közismert az a hiedelem, hogy a
Jászkürt mitikus erővel bír, mert aki belőle Zagyva vizet ivott, "azonnal
jásszá lett tőle".
Jász kézimunka
A jászsági szűcsök subákra, ködmönökre
varrt csodás hímzéseire a 20. század
második felére a feledés homálya borult. A jászsági subák,
ködmönök jellegzetes hímzésvilágát a rendkívül változatos és beszédes motívumok
harmóniája alakította ki. A subákat és ködmönöket a 19. század közepéig színes
hímzés (kétféle zöld és kék, vörös, sárga, meggyszínű és fekete)
borította. Az 1880-as évektől azonban az egyre terjedő polgári ízlés hatására, fokozatosan egyszínű zölddé vált. Változás
történt a hímzőfonalban is. A selyemfonalat felváltotta a könnyebb kezelésű
gyapjúfonál.
A népi kultúra
akkori hivatalos őrei nem ismertek semmilyen jász hímzést, azt mondták a
jászsági asszonyoknak, akik zsűrizésre adták be alkotásaikat, hogy jász hímzés
nem létezik. A jászságiak azonban ilyen könnyen nem engedték elkendőzni őseik
hagyatékát, alapos, és kitartó néprajzi gyűjtéssel nagyanyáik és nagyapáik
ködmöneit összegyűjtve kiállítást rendeztek a Jász Múzeumban, aminek
köszönhetően az egész ország újra megismerhette a legendás múltra visszatekintő
mintákat. Immáron nem kétséges, hogy Móra
Ferenc híres kincskereső kisködmöne is jászsági mintával volt kivarrva,
hiszen édesapja Berényben született, és mesterségét is ott tanulta.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
