Erkölcstanhoz segédirodalmak

Aki szeretné átnézni amit órán mutattam megyei értéktárba került dolgokat, illetve egy általam összeállított összefoglalást a jászokról , kunokról, azt itt meg tudja nézni. 

A képeket nem jeleníti meg, ezeket megpróbálom majd feltenni külön. 

megyei értéktár

Néprajzi tájak és csoportok az Alföldön 1.rész

Mivel mi jelenleg és az őseink is itt éltek, erről a tájról van legtöbb generációról generációra öröklődött tudásunk, ismeretünk, hagyományunk és szokásaink. Ebben a részben olyan érdekességeket is összeszedtem nektek, amit a tankönyvekben nem részleteznek, de ha megkérdezitek nagyszüleiteket ők jó szívvel fognak emlékezni, és örülnek, hogy ez a tudás nem vész el.

Rövid történelmi áttekintés:

Amikor honfoglaló őseink 896-ban a Kárpát-medencébe jöttek, sok népet, népcsoportot találtak itt. Az alföldi tájon szétszórva telepedtek le először, majd folyamatosan a távolabbi tájakat is benépesítették.

Az ország nyugati határa a mai Ausztria belsejében lévő Enns folyóig tartott. Ennek felső része németül Ober-Enns ha kiáradt, hatalmassá, szinte tengerré duzzadt. Ennek félrehallása maradt meg a népmeséinkben, Óperenciás- tengeren túl , vagyis a korabeli magyar határon túli terület. Az Üveghegy elnevezést pedig az Alpok jeges hegycsúcsairól eredeztetik.

 Békében éltek az talált szláv népekkel, avarokkal, korai kunokkal, és más türk vagy ázsiai népekkel, akik beolvadtak a magyarok közé. Más elmélet szerint az itt élő avarok már a 600-700-as években ideérkező magyarok voltak, a honfoglalók rokonaikra találtak bennük, egy nyelvet beszéltek.

Az alföldi síkság kiváló termőtalaj volt, egész Európa legjobb minőségű kenyérgabonáit itt lehetett termeszteni. A folyók és erdők bővelkedtek halakban és vadállatokban. Más népek is szerették volna megszerezni maguknak ezt a területet, ezért a középkor évszázadaiban többször is háborúk dúltak itt, és más népek foglaltak el területet belőle. Néhány jelentősebb ilyen esemény, melyről majd történelemből részletesen fogtok tanulni.

1240-41. Tatárjárás A belső ázsiai mongol-tatárok dúlták fel az itt élő magyarok földjeit, házait. Sok falu teljesen elnéptelenedett. Lakóit megölték, rabszolgának elhurcolták, vagy elmenekültek. Sok magyar Felföldre költözött előlük. Az akkori király, IV.Béla az elnéptelenedett alföldi területekre, Ázsiából érkező népeket telepített. (ők is menekültek más népek támadása elől)

Az 1400-as években a törökök támadtak.  Emlékeztek alsóban volt olvasmány Mátyás király apjának, Hunyadi Jánosnak a Nándorfehérvári győzelméről a török ellen vívott csatában. De a következő másfél évszázadban a törökök mégis elfoglalták hazánk középső területeit, az Alföld nagy részén élőket leigázták, házaikat elpusztították, elüldözték az embereket, aki mégis maradt azt súlyos adókkal és rabszolgamunkával gyötörték.

A mi megyénk nevében is őrzi az itt letelepedett népcsoportokat. Jász-Nagykun-Szolnok megye, néhány éve indítottak programsorozatot a megye múzeumai, Jászkun kapitányok nyomában címmel. Itt olvashattok erről bővebben: http://www.jaszkunkapitanyoknyomaban.hu/site/index.php?f=61&p=362

kunok: A kun ázsiai nép, mely több hullámban érkezett hazánk területére. A kunok nomád életmódot folytattak, jurtákban laktak, állattenyésztéssel, és ahol megtelepedtek ott földműveléssel foglalkoztak. Többször összetűzésbe kerültek az Alföldön földművelő magyarokkal. Az uralkodó a tatárok és később a törökök elleni harcban katonáskodásra kérte őket, mert ismerték az ellenfél harcmodorát, cserébe kiváltságokat kaptak, hogy az Alföldi területeken éljenek.

A kunok nemzetségek szerint telepedtek le, saját „vezetőik és törvényeik voltak” . A kunok nemzetségei a Duna–Tisza közén, Fejér megye dunántúli részén a Mezőföldön, a Tisza és Körös között, a Körös–Maros közén és a Temesközben telepedtek meg. Szálláshelyeik puszták és „székek” voltak. A székek élén a kapitányok álltak, ők leggazdagabb nemzetségfők közül kerültek ki.

A kunok területei folyamatosan zsugorodtak, főleg a Duna-Tisza között, innen a Kiskunság elnevezés.

  A keresztény magyarokkal szemben, sokáig pogányok maradtak, a reformáció idején váltak kereszténnyé, és a református vallást vették fel.

A háborúk alatt sok kun elvándorolt, például hajdúk lettek. A hajdúk eredetileg fegyveres marhapásztorok voltak, akik feladata a csorda őrzése, és Nyugat- Európai vásárokba való kísérete majd eladása volt. Létrejöttek a hajdúvárosok, melyek ma is jellegzetesek mértani, logikai elrendezésük miatt. Azt a régiót, ahol a hajdúvárosok létrejöttek, Hajdúságnak nevezik. A mai Hajdú-Bihar megye egyik részén találjuk.

A kunok egy része a Honfoglalásnál korábban érkezhetett a Kárpát –medencébe és őket tartják a palócok őseinek. A palócok az Északi-középhegység és a Felföld egyes tájain telepedtek le, melyet Palócföldnek neveznek.

Kun nyelv

A kunok szinte teljes mértékben beilleszkedtek a magyarok közé. Korábbi elitjük tagjai magyar nemessé váltak, de nyelvük még fennmaradt, a betelepülés után 400 évvel is sokan beszélték, amit alátámaszt az a tény, hogy a reformáció megjelenése után a Miatyánkot az ő nyelvükre is lefordították. A kun Miatyánk az egyetlen fentmaradt nyelvemlék. A kunok nyelve török kipcsak nyelvek közé tartozott, de az utolsók, akik még beszélték az 1770-es években meghaltak. Velük együtt a kun nyelv is holt nyelvvé vált.

Kézimunka

A Kunhímzés Nagykunságban készített szabadrajzú és szálánvarrott kisszámú párnavéghímzés elnevezése. Ezek a fennmaradt hímzések a legrégebbi magyar népi kézimunkák. A kézimunkák a maguk termesztette kender fonalából házilag szőtt nyersvászonra készültek. A hímzőfonalat szintén maguk készítették, a rackajuh gyapjúszálából fonták. Egészen sajátosak azonban a szabadrajzú lapos- és hamis laposöltéses munkák. Fő motívumai virágminta, melyek a középső mintához képest a két oldal egymás tükörképei. A színek végtelen finom átmenettel, szinte tűfestésszerűen követik egymást. Ezt a finom átmenetet úgy érték el, hogy a növényi anyagokkal otthon festett himzőfonalakat egyre sűrűbb festékbe egyre hosszabb ideig mártották be. A kunsági hímzés fő színei: a rózsaszíntől a vörösön át a barnáig terjedő árnyalatok, de használták a kék árnyalatait, a zöldet és a feketét is. A nagykunsági parasztszoba (a tisztaszoba) legfőbb ékessége volt a magasra vetett ágy, a terítőn felül rakott csodaszép párnákkal.

           

Kun viselet

A kunsági ásatások során előkerült középkori kun leletek jellegzetes női viseleti darabja a párta volt. A házas nők fejét pedig főkötő (fíkötő) fedte. Sajnos kevés eredeti darab maradt ránk, mert ebben temették el az asszonyokat.  A bronzból való hajtűk azt mutatják, hogy az asszonyok (de még a férfiak is) fonva viselték a hajukat. Az Alföldön - de országszerte jellemző volt, - hogy hosszú hajat viseltek a férfiak még a XX. század elején is. A férfihaj fonása minden kétséget kizáróan keleti hozadéka kultúránknak. Korai ábrázolások is vannak róla, a Képes Krónika 21. lapján, "A magyarok bejövetele Pannóniába" jelenet egyik háttal álló alakján látható a fonott hajviselet. A kunok vándorlási területein talált, különböző korokból származó sírszobrok - kamennaja baba - ugyancsak varkocsba font hajjal örökítette meg az elhunytat. A középkori kun női viselet dísztelenebbnek tűnik, mint a férfiaké. A hajadon nők fejükön pártát hordtak, házas nők fíkötőt,  a férfiak kunsüveget. A kunsüveg, vagy túri süveg a XVI-XVIII. században elterjedt viselet volt az Alföldön. A kunok gyász színe a sötétkék volt.

Csukás István Azt mondják róla, így néz ki egy kun ember.

  

Karcagi Ferdinánd és a kun-perec

 

 

 

jászok: A kunoknak alávetett, katonáskodással és egyéb szolgáltatásokkal tartozó segédnép volt a jász, s mint az alán népek általában, nem nomád állattartó életmódot folytattak, hanem elsősorban földművelõk voltak. Bõrük színe az átlag európainál kissé sötétebb. A Jászság a török uralom alatt rendkívül sokat szenvedett, de nem néptelenedett el. Amikor a török világ után az Alföld újranépesítése megindult, sok helyre jászokat telepítettek. A  Jászság a Zagyva folyó mentén található. A jászok többsége a Duna–Tisza közén, a Kiskunságban telepedett le. A Kiskunság katolikus vallású lakossága nagyobb részben jász eredetű. A jász települések közül is csak Jászkisér lakosainak többsége református.  A többi jász római katolikus vallású. Településeik központja Jászberény.

10 tény a jászokról

1. A jászok egy indoiráni nyelvű nép, nevük a Belső-Ázsiában élt, kelet-iráni nyelvű ásziktól ered, rokonaik pedig a kaukázusi Oszétiában élő oszétok.

2. Hajdanán a jászok voltak Európa legdrágább katonái: a Római Birodalom egyes provinciáinak határait és Bizáncot is ők védték.

3. A jászok ősei Magyarországra a 13. század folyamán a kunokkal együtt, több hullámban jutottak el és telepedtek meg, 1239 tavaszán IV. Béla király (1235-1270) a vármegyéktől független koronabirtokokra telepítette őket.

4. A hatalmas állatsereglettel rendelkező nomádok számára ideális szálláshelyet jelentett a szinte lakatlan Alföld, viszont sok gonddal járt beilleszkedésük a keresztény magyarság soraiba.

5. A jászok - a székelyekhez vagy a szászokhoz hasonlóan - székekbe szerveződtek, amelyek ugyanazt a szerepet töltötték be, mint a vármegyék. A jászok kapitányokat választottak, legfőbb bírájuk pedig a nádor volt.

6. A magyarországi jász etnikai csoport máig egyetlen nyelvemléke az 1957-ben felfedezett, 1422-ből származó kétnyelvű, jász-latin szójegyzék, amely mintegy 40 névszót, köszöntési formulát és birtokos névmást tartalmaz.

7. Miután a törököt kiűzték Magyarországról, I. Lipót (1657-1705) eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Ebbe a jászok nem nyugodtak bele, ezért úgy döntöttek, hogy szabadságukat saját pénzükön vásárolják vissza.

8. Mária Terézia királynő (1740-1780) 1745. május 6-án írta alá a jászkunok 1702-ben elveszített kiváltságainak visszaadásáról (redemptio vagy redemció) szóló okmányt.

9. A jászok jelképének tartott, letelepedésük óta őrzött Lehel kürtje a Szent Korona mellett az egyetlen méltóságjelvényként tisztelt tárgy hazánkban.

10. A jászok első világtalálkozóját 1995-ben, Jászberényben tartották a jászkun kerület önmegváltása 250. évfordulója alkalmából. Ezt követően született meg Gaál Áron költő tollából a jászok himnusza is.

Lehel kürtje

A Jász Múzeum féltett kincse a jászkürt, melyet a Lehel monda terjedése kapcsán a XVII. századtól már Lehel kürtjeként tartanak számon. Lehel méltóságjelvényként szolgáló legendás kürtje a vezér fogságába esése után valószínűleg idegen kézre került. Évszázadokon át több kürtöt is összefüggésbe hoztak vele. A 16. századig csak jászok kürtje néven tartották számon, s máig nincs bizonyíték arra, hogy a jászberényi kürt Lehel vezéré lett volna.

A tudományos kutatás jelenlegi álláspontja szerint a 43 cm hosszú, elefántagyarból, díszesen faragott kürt a XII. században Kijevben készült. Feltehetően olyan műhelyben, ahol a mesterek jól ismerték a bizánci díszítőművészet stílusjegyeit, de azokat a helyi igényekhez igazítva alkalmazták. A díszes kürt valószínűleg az orosz-jász (alán) kapcsolatok révén került valamelyik jász vezérhez, s így azt a Magyarország területére költöző jászok magukkal hozták.

A Jászkürt, mint a jászok legbecsesebb ereklyéje, egyben a jászkapitányok méltóságjelvénye is volt. Ünnepi alkalmakkor oldalukon vagy vállukon viselték, mint hatalmuk jelképét. A jászok jeles alkalmakkor a Jászkürtből itatták meg kedves vendégeiket. A Jászkürt, mint a Jászság és a jászok összetartozásának legfőbb jelképe a pecséteken, a települések címerein és zászlóin is megjelent, de rákerült számos oklevélre és használati tárgyra is.

A kürt hangszerként való említése már a történeti munkákban is előfordul. Sokáig az a mendemonda járta, hogy Lehel vezér volt az, aki utoljára megfújta, s nincsen emberfia, aki hangot tudna kicsalni belőle.

A kürt a XVII-XVIII. században még a jászberényi Nagytemplom falán függött, a XIX. század elejétől azonban a Városházán tartották, 1874-ben pedig a város által alapított Jász Múzeum gondjaira bízták. Közismert az a hiedelem, hogy a Jászkürt mitikus erővel bír, mert aki belőle Zagyva vizet ivott, "azonnal jásszá lett tőle".

 

Jász kézimunka

A jászsági szűcsök subákra, ködmönökre varrt csodás hímzéseire a 20. század második felére a feledés homálya borult.   A jászsági subák, ködmönök jellegzetes hímzésvilágát a rendkívül változatos és beszédes motívumok harmóniája alakította ki. A subákat és ködmönöket a 19. század közepéig színes hímzés (kétféle zöld és kék, vörös, sárga, meggyszínű és fekete) borította. Az 1880-as évektől azonban az egyre terjedő polgári ízlés hatására, fokozatosan egyszínű zölddé vált. Változás történt a hímzőfonalban is. A selyemfonalat felváltotta a könnyebb kezelésű gyapjúfonál.

 

A népi kultúra akkori hivatalos őrei nem ismertek semmilyen jász hímzést, azt mondták a jászsági asszonyoknak, akik zsűrizésre adták be alkotásaikat, hogy jász hímzés nem létezik. A jászságiak azonban ilyen könnyen nem engedték elkendőzni őseik hagyatékát, alapos, és kitartó néprajzi gyűjtéssel nagyanyáik és nagyapáik ködmöneit összegyűjtve kiállítást rendeztek a Jász Múzeumban, aminek köszönhetően az egész ország újra megismerhette a legendás múltra visszatekintő mintákat. Immáron nem kétséges, hogy Móra Ferenc híres kincskereső kisködmöne is jászsági mintával volt kivarrva, hiszen édesapja Berényben született, és mesterségét is ott tanulta.