erkölcstan április 3. Kocsis Éva

Kedves Erkölcstanos Gyerekek!

Hallgassátok meg ezt a verset! Rónay György: Mondd, szereted az állatokat?

A mai történetünk: Elmegy a tél - Fekete István nyomán. Kérjetek meg valakit a családban, aki elolvassa nektek ezt a történetet!

Hallgatás közben figyeljétek meg, hogy miért került az emberek közé a kis róka?
Miért vitték vissza az erdőbe?
Hogyan alakult a kapcsolata a gyerekekkel?

Egy róka kölyökkorában került hozzám, de mivel nagyon keveset voltam otthon, kiadtam albérletbe a munkások konyhájára. Ezen a kis rókán figyeltem meg, hogy a róka füle milyen végtelenül érzékeny szerszám.Én az ágyon feküdtem - teljesen csendben - , a kis róka pedig szundikált egy cipős dobozban. Asztalomon egy vázában tavalyi cseresznye, kecskerágóág őszi piros levelekkel, melyek közül egy levél levált, és alig hallható zizzenéssel leesett az asztalra,s az én kis rókám úgy ugrott fel, mintha megütötték volna.Nem szeretem azonban a rab állatot - különösen, ha nincs időm vele foglalkozni - , de elengedni sem akartam, mert a rókát nem szaporítja az ember, akármilyen jó barátságban is van vele, hát odaadtam a munkásgazdának, hogy neveljék fel, ahogy tudják.Talán még tartottam volna pár napig, de megharagudtam rá,mert megharapta az ujjamat. Egy szürke varjúból a legízletesebb darabokat vágtam ki, de hiába tettem eléje, rá sem nézett.Erőszakoltam. Elfordította a fejét. Erre az orrához dörgöltem a húst,és az öklömnyi kis pamacs mérgesen bekapta a hússal együtt az ujjamat is. Vége lett a barátságnak.A gazda örömmel dugta zsebre, és a munkások konyháján szépen fel is nevelődött. Megevett mindent, amit a munkások ettek,és a kisgyerekekkel is barátságot kötött. A felnőttektől félt, de a gyerekekkel játszott, mint a kutya. Valaki azt a buta tanácsot adta a gazdának, hogy jó lesz most már megkötni a süldő rókát,mert megszökik.Ettől kezdve a kis róka megtudta, hogy ő rab, és az első alkalommal, amikor lehetett, meg is szökött. Hogy miképp,az nem tudódott ki. lehet, valamelyik gyerek eresztette el.Messze azonban nem ment. A gyerekek, amikor keresésére indultak, meg is találták. Játszottak vele, mint régen, de megfogni többé nem engedte magát. Estefelé hazakísérte a pajtásokat,de a munkástanyához jó puskalövésre leült, és nem ment tovább.A gyerekek kivitték a vacsoráját, melyet jóízűen megevett,és amikor sötétedett, visszament az erdőbe. Úgy ment egész nyáron.Egyszer kint járok a határban a gazdával, és feltűnt, hogy a völgyben, az erdő szélén a gyerekek nagy sikongatással futnak valami elől. Kérdőleg néztem a gazdára.- A rókával játszanak, kérem.
- Hát megvan? Hiszen azt mondta, elszökött.
- El az, de vacsorára azért megjön. Az embertől fél, de a gyerekekkel eljátszik. Megfogni nem lehet, pedig azért neveltem a kutyafajzatot, hogy majd télen eladom a bőrét.
- No, ezt aligha adja el.
- Tudom, kérem, de azért muszáj neki vacsorát adni, mert akkora gyerekek sem esznek. 
A völgyben pedig tovább folyt a játék. Csendesen lelopóztam,amennyire lehetett, és elő a messzelátót.Nyolc-tíz gyerek, lányok-fúk, a legidősebb talán kilencéves, éppen ekkor lábujjhegyen lopódzkodtak a sűrűség széle felé. Amikor tíz lépésre lehettek, kiugrott a kis róka, és utána a gyerekhadnak.Egy kis futamodás után leült a róka, a gyerekek pedig megfordultak, és felemelt kézzel, nagy nevetéssel szaladtak lefelé,mintha meg akarnák verni. Amikor közelébe értek, felugrott, és mutatva, hogy ő most nagyon fél, beszaladt a sűrűbe. Amikor beért, a gyerekek megálltak, és egyszerre ők lettek az „üldözöttek”.Lassan lopódzkodtak az erdő felé, és vidám kiáltozással szaladtak el, amikor megint kiugrott és kergette őket a kis róka.Én pedig csak néztem, néztem, és nem tudtam levenni szemem a képről, melyben annyi finom báj, annyi tiszta öröm volt, amennyit egy életben talán csak egyszer lát az ember.

Mi is felelősek vagyunk az erőért és az állatokért!

Készítsetek rajzot a mesének egy részletéről és írjatok a lap aljára egy mondatot, hogy miért ezt rajzoltátok le!

Vasárnap estig várom a rajzokat!

Szép hétvégét! Éva néni